„A nemzet egyes családokból áll. És alig van egyes család, melynek legalább egy tagja valamely tekintetben az említést ki ne érdemelné. Az ilyenre nézve is pedig érdekes ismerni azon fát, mely azt termette.”

felsőgyőri Nagy Iván

(Balassagyarmat, 1824. június 18. – Horpács, 1898. október 26.)

Az egyik legnagyobb hatású magyar genealógus, heraldikus, történész. Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal című műve ma is alapvető forrás a családkutatók számára. A magyar genealógia fejlődését egymaga, minden segítség és támogatás nélkül mozdította előre. Elsősorban családkutató és nem elméleti genealógus volt, akárcsak a legtöbb magyar kollégája.

Nagy Iván 1824. június 18-án született Balassagyarmaton.

1855. szeptember 27-én Horpácson nőül vette Csató Máriát, Csató Pál leányát.

Keöpeczi Sebestyén József

(Szék, 1878. november 12. – Kolozsvár, 1964. december 27.)

Heraldikus, címerfestő, genealógus, „az Országos Levéltár megbízott címerfestője”. Nemesi előnevét nagybetűvel írta, így ismerték a kortársak. Sokszor Kőröspataki és Köpeczi Sebestyén Józsefként írta a nevét. Az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdét látogatta. 1907-ben nyugat-európai úton járt, ismereteit Bécsben, Münchenben és Párizsban tökéletesítette. A heraldika világába Sarkantyús Richárd Gyula vezette be Nagyváradon. Később a Sándor Imre kiadásában megjelenő Genealógiai Füzetek című családtörténeti folyóirat munkatársa és szerkesztője lett. Közreműködésével jelent meg Sándor Imre Címerlevelek (Kolozsvár, 1910) című kétkötetes gyűjtése és a Kolozsvár czímeres emlékei (Kolozsvár, 1920) című munkája. A Magyar Nemzeti Múzeumban, majd a Magyar Országos Levéltárban alkalmazták megbízott címerfestőként. Mint heraldikailag képzett elismert címerfestőt felkérték az ún. magyar birodalmi középcímer megtervezésére.

1915. június 29-én, a Szilágyi Dezső téri református templomban másodszor is házasságot kötött, ahol feleségül vette Lakatos Margitot.

Illéssy János dr.

(Kisújszállás, 1861. február 12. – Budapest, 1905. március 7.)

Történész, irodalomtörténész. 1887-től haláláig az Országos Levéltár munkatársa, előbb gyakornoka, 1892-től fogalmazója volt. Foglalkozott a Jászkunság történetével, nyomdatörténettel és genealógiával. A 16-18. század íróiról (Mikes Kelemen, Amade László) számos értékes levéltári adatot tárt fel. Szakfolyóiratokban és önállóan számos tanulmánya jelent meg.

királydaróczi Daróczy Zoltán

(Paks, 1872. október 24. – Budapest, 1944. január 29.)

Genealógus, történetíró. Összegyűjtötte Tolna vármegye északi részének történeti és régészeti emlékeit, melyek egy része Bécsbe, másik része a Tolna Vármegyei Múzeumba került. Különböző levéltárakból 120 kötetes védett családtörténeti adattárat állított össze. Ezt a cédulagyűjteményét (családfák, gyászjelentések, stb.) a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára őrzi. Egy ideig a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában dolgozott. 1923-tól szerkesztette az általa alapított Nemesi Évkönyv című családtörténeti kiadványt (1937-ig 13 évfolyam). Régészeti cikkei az Archaeológiai Értesítőben és a Numizmatikai Közlönyben, genealógiai tanulmányai a Történelmi Tárban és a Turul című folyóiratban jelentek meg.

nyermeghi Barna János Zsigmond dr.

(Budapest, 1880. november 15. – Budapest, 1934. november 14.)

Genealógus, irodalom- és színháztörténész, műfordító, költő. Álnéven Detre. Sümeghy Dezsővel közösen írta a Nemes családok Csanád vármegyében című családtörténeti művet. A kötet 357 család genealógiai adatait tartalmazza. Felvették mindazokat a családokat, melyek nemességét Csanád vármegyében kihirdették; amelyek nemességüket nem tudták kellően igazolni, és így nemességüket nem hirdették ki, de nemesi jogokat élveztek; sőt azokat is, amelyek valamelyik birtokon újabban kaptak királyi adományt, vagy vétel útján jutottak birtokhoz, és azután a birtokot nemesi előnévvel vették meg. A szerzők a vármegyei levéltár anyaga alapján dolgoztak, és igen pontos feltárást végeztek.

Sümeghy Dezső

(Apátfalva, 1882. január 6. – Sopron, 1957. április 11.)

Genealógus, történész, levéltáros. 1907-től Csanád megye főlevéltárosa. Barna Jánossal megírta Nemes családok Csanád vármegyében című könyvét (Makó, 1913). A Révai lexikon számára elkészítette Csanád megye történetét. 1923-ban Sopron megye főlevéltárosa lett. Egyéni levéltári rendezési módot dolgozott ki, amelyre a szakemberek is fölfigyeltek. Középkori oklevelek címmel 1928-ban kiadta a Sopron megyei levéltár középkori okleveleit. Nyugállományba vonulása után a soproni egyetem bányatörténeti kutatásokkal bízta meg. 1957. április 11-én hunyt el Sopronban.